Marilyn Manson koncert – Sopron, Volt Fesztivál

Európai turnéjuk utolsó állomása volt a soproni koncert, ezért gondoltam, hogy már hajtja őket a honvágy, mennének haza, ugyanakkor abban is bíztam, mivel hogy utolsó buli, beleadnak mindent. Így is lett. Sok jó koncerten voltam már, de ez azt hiszem bekerül a top hármas vagy top ötös listába, egész jó helyen.

A setlistet pedig mintha csak nekem állították volna össze, mondhatni az összes kedvenc számomat eljátszották. A hangzás pedig fesztiváloktól szokatlan módon végig nagyon ott volt.

Bevallom, kicsit csaltam, mert bár Marilyn Manson koncertre mentem, mégis igazán Jeordie White (Twiggy Ramirez) játéka érdekelt.

Volt bennem egy félelem, hogy az egész koncert maga egy luxushakni lesz, és ez akkor sem múlt el, mikor délben az egyik színpad szélére felpakolt láda oldalára ragasztott setlistről leolvastunk néhány számot. Azt láttuk, hogy az első kettő a Four Rusted Horses lesz, a második a Pretty as a... és valahol a műsor közepén lemegy az Arma...-...Geddon is. Tehát semmivel sem lesz másabb vagy hosszabb a koncert menete, mint amit az eddigi koncertmenetükről tudni lehetett.

Európai turnéjuk utolsó állomása volt a soproni koncert, ezért gondoltam, hogy már hajtja őket a honvágy, mennének haza, ugyanakkor abban is bíztam, mivel hogy utolsó buli, beleadnak mindent. Így is lett. Sok jó koncerten voltam már, de ez azt hiszem bekerül a top hármas vagy top ötös listába, egész jó helyen.

A setlistet pedig mintha csak nekem állították volna össze, mondhatni az összes kedvenc számomat eljátszották. A hangzás pedig fesztiváloktól szokatlan módon végig nagyon ott volt.

Az az aggodalmam is elmúlt, hogy Manson megint csak visítozni és pózolni fog, énekesi minőségét pedig ott felejti valahol az általa igényelt különleges, fekete WC-papíros öltözők valamelyikében. 

Marilyn Manson azonban hozta a formáját, hol elölről, hol hátulról mutogatta azt, volt füstgép meg villogó fények, amiben pózolt persze, de énekelni sem felejtett el.

Mindez, úgy gondolom mégis kevés lett volna, ha Jeordie White nincs ott fent a színpadon. Igaz ugyan, hogy a visszatérésével készült új lemez inkább közepesnek mondható, mint kiemelkedően jónak, ezen a koncerten azonban egyértelműen  megbizonyosodhattunk arról, Brian Warner szerencsés, hogy olyan zenésztársa van, mint Jeordie White.

A korábban basszusgitárosként, most gitárosként szereplő Twiggy lazán lejátszotta Mansont a színpadról. Bár együtt zenéltek, Jeordie White jelenléte hihetetlen erős volt a színpadon (számomra szuggesztívebb volt, mint Mansoné).

Ez már az első pillanatokban kiderült, mikor a koncert kezdete előtt nem sokkal leeresztett óriási lepel füstbe borult és az első hangokkal együtt megjelent egy kalapos-köpenyes alak, a színpad jobb oldalán. Aki később már csak köpenyben, majd hosszú kendőben, végül csak úgy, klisék nélkül játszott, végig, teljesen átszellemülten.

Zavarba is jöttem, ugyanis Jeordie-t nem csak hallgatni, de nézni is szégyentelenül jó.

Sok ember számára Slash, Robin Finck vagy Roger Waters,  Jimmy Hendrix, Steve Vai, Joe Satriani a gitáristen. Számomra pedig Jeordie White, még akkor is, ha a felsoroltakhoz képest kevésbé technikás vagy virtuóz. Mégis tud valamit, ami miatt bár szívem szerint végigugrálnám a koncertet, mégsem lehet, mert akkor nem látom ahogy játszik.

A műsor

A nyitó szám a már említett és a lemezen talán kissé túljátszott Four Rusted Horses volt, ami itt sem volt rövidebb, unalmasnak mégsem nevezhető, már csak azért sem, mert végre megjelent a zenekar.

A puskázott setlist eddig bejött, jött a Pretty as a..., amire ugyan mocorgott a tömeg, de az első igazi megmozdulás a Disposable Teens riffjeire tört ki.

A We’re from America alatt én egy kicsit „megültem”, valahogy nem győzött meg Manson, amikor azt kiabálta, hogy ők Amerikából jöttek. Amúgy pedig oda is tartanak, mert ott folytatódik a turnéjuk.

Közben láthatóvá vált a háttérgrafikában a villámos logó, de jobb volt egyébként még mindig Jeordie-t figyelni és hallgatni a Hate Anthem-et, a Love Songot és egyszerre ugrálni meg kiabálni azArma...Geddonra, az összes többi emberrel.

Jól is jött a könnyedebb Leave a Scar, ami alatt reflektorfényben szerepelgetett Manson saját ironikus alakjaként. Szóval a lazítás után a Rock is Dead jött, ami olyan volt, hogy azt itt sajnos nem írhatom le, de a lényeg, hogy szerintem mindenkinek alá tett.

Ez pedig még mindig nem a katarzis volt. A The Dope Show, az volt az egész koncert legjobb pillanata. Legyen bármilyen is a teljes koncert, ez a szám önmagában mindent vitt. Otthagyott egy nyomott bennem, olyan volt, amit már rég éreztem egy koncerten. Azt hiszem, ez nem csak az én arcomon látszódott, talán többen is így lehettek vele. Egyvalakiről biztosan tudom. J

Örültem a Great big white world-nek is, itt ismét üzenetek következek a nagy fehér dobozból, amiből végül előugrott Manson a maga fényrúdjával. Kissé felemásra sikerült a körítés, de nem is ez a lényeg, jobbra Jeordie még mindig a Dope Show utáni átszellemültségében tolta.

A Wow-ot a koncerten is átugrottam, mint ahogy a lejátszóban szoktam.

A Sweet Dreams-nél pedig megint jött a dilemma, hogy ugráljak vagy tátott szájjal bámuljak. Honnan tudtam volna, hogy Hell outros őrület helyett lesz valami egészen más, a mikrofonnál pedig valaki egészen más. Merthogy a R’n’R Nigger alatt Jeordie egyszer csak elhagyta a méterszer méteres területét a színpad oldalán, a gitárját odaadta Mansonnak, hogy ő mit ügyködött rajta, azt nem tudom, mert nagyjából megint jött a szuggesszió; Jeordie fel-alá mászkált a színpadon, a mikrofonba énekelve. Aztán egy laza gitárfutamot nyomott a Manson nyakában lógó gitáron.

Itt már úgy voltam vele, hogy nekem mindegy ez után mi jön. Beállt a hatásszünet, hogy visszatérjenek két ráadásszámmal - If I was your Vampire és The Beautiful People –, csodás közönség voltunk, mondjuk utóbbi szám hatására egyáltalán nem volt nehéz. Ahogy a forgatókönyvben benne van az ilyenkor adja magát, közönségénekeltetés, tapsoltatás, minden volt a végére. Meg zúzda, hogy még jobban örüljünk.

A végén pedig kiosztották a szuveníreket – vizespalackokat, pengetőket, dobverőket, a zenekar pedig elindult haza.

Marilyn Manson koncert. Sopron, Volt Fesztivál. 2009. július. 4.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.