Hetekig azon gondolkoztam, hogy eladom a jegyeket és nem megyek el a koncertre. Az elején még nagyon vártam, még lógtam is, hogy megvegyem a jegyeket, aztán - főleg az új lemez után - elbizonytalanodtam, hogy menjek-e a koncertre. Nem is volt bennem semmi izgalom vagy várakozás, de aztán tegnap reggel megérkezett és a kezdésig bennem is maradt. Aztán a koncert alatt hasonló folyamat játszódott le bennem. Nehezen indult, de annál jobban sikerült a Good Evening, Budapest.

Gondolom rajtam kívül legalább százan leírták már, hogy hiányolták a Dave Gahan és Martin L. Gore klónokat (Andy Fletcher klónokat önmagában soha senki nem szokott hiányolni) a közönség soraiból, valamint százötven szerepet és hangulatot adtak az esőnek és ki felmenti, ki pedig leírja az egész zenekart.

Én inkább másról írnék. Gahant, Fletchert vagy Gore-t pedig nem írnám le. A hangulatot meg még nehezebb lenne. Nem is szeretném, nem is tudnám. Azt viszont megpróbálom, milyen volt nekem az ötödik sorban, ugyanott, mint három évvel ezelőtt.

2006 óta sok minden változott, a zenekar, a közönség és én is. Őszintén szólva kevesebb Depeche Mode lemezt hallgattam az utóbbi időben, az új albumuk pedig nem tetszik. Reméltem is, hogy nem játszanak majd sok számot a Sounds of the Universe-ről.

Ez kilenc körül kiderült, addig pedig két előzenekar is játszott. 

Az első zenekarról a tavaly téli Front 242 koncert előzenekaros képei ugrottak be, csak most két srác ugrált a színpadon eszeveszetten, ipari zenét nyomva. Sajnos nem tudom, kik ők, ott a helyszínen azt hallottam, a Rotor. Aki tudja, kommentben írja meg!

Nyugtatni a Zagar jött, vagyis elnézést, ráhangolni a Depeche Mode-ra. Igaziból ez megint csak más hangulatot hozott, mint akik után és előtt játszottak.

Tudom, Zagart sokan nem szeretik, de még többen vannak, akik igen, én valahol a kettő között vagyok. Egyszer nagyon beteg voltam, hetekig ki sem mozdulhattam otthonról, akkor jött ki a Local Broadcast, úgyhogy éltem a helyi sugárzás lehetőségével, nagyjából 0-24-ben ez a lemez szólt. Jártam többször a koncertjükön is, meg tavaly is és idén is. 

Nem lettem végül Zagar-rajongó, minden koncertjét végig ugráló és bólogató valaki, csak öt percig tudok igazán megmozdulni a zenéjére, de akkor tényleg. A maradék időben pedig állok és hallgatom milyen tehetségesek és hogy élvezik, amit csinálnak.

Ezt most pedig kiegészítettük a büfében történt sorbanállással is. Egy pultosra két sor jutott, a számlát íróra így legalább négy vagy hat sornyi ember. 

Szóval Zagar egyik fele a büfézéssel ment el, a másik pedig a "mosdóknál" való sorbanállással.

Zagar végére visszaértünk, elfoglaltuk a helyünket a színpad előtt és élveztük, ahogy liftezik a tüdőnk és száll a hajunk a túlvezérelt basszustól és lábdobtól. Ettől eltekintve minden nagyon jó volt.

Kilenc előtt áthangszereltek a road-ok, közben lehetett diszkózni, topogni a ritmusra. Kihagytam, de az izgalomtól sem topogtam. Azt gondoltam, kilenctól negyed tízig csak szivatnak minket, negyed után pedig nagy kegyesen színpadra lépnek, hogy közel két órára megőrüljünk. Meglepetésemre azonban ezt már kilenckor elkezdhettük.

Az In Chains-szel nyitottak, aztán jött a Wrong és a Hole to feed, maradt a belsőszerveket szaggató hangzás, viszont legalább az új album számait rövidre zárva ledarálták.

Aztán nem kellett türelmetlenkedni, hogy lesz-e vagy sem és ha igen, mikor, elkezdték játszani az egyik legjobb számukat. Walking - náluk csak így van a setlist-en, nekünk pedig Walking in my Shoes, kőkemény magunkra ismerés.

A szám végén odatett a belépő gitár, Martin Gore pedig a fényben szólózva 20-30 évet fiatalodott a szememben.

Jött a középtempós szám, az It's no good, ami sokszor legalább úgy odatesz, mint némely agresszívebb zúzda.

Végül adtak egy esélyt az ugrálásra a Question of Time-mal, amit a Precious-sal és a Fly on the Windscreen-nel lehetett levezetni.

Majd sörrel, a Jezebel és a Question of Time (Martin Gore) számok alatt, esetleg még a Come Back és Peace is belefért, bár kérdéses, hogy ez a három-négy szám is elég volt-e a sorrakerüléshez a büfében. 

Nem is baj, ha nem volt semmi a kezünkben, úgyis vagy kiborult volna - jó eséllyel magunkra - a levegőben kalimpálva, másrészt pedig a benne lévő víz arány az eső miatt jelentősen megnőtt volna.

Így aztán a fentebb említett "szünet" után lehetett énekelni régebbi számokat a szabad ég alatt a szakadó esőben, például az In your room-ot és az I feel you-t.

Nagyon örültem a Policy of Truth-nak, de az emberek még jobban az Enjoy the Silence-nek, kihagyhatatlan lett volna, mint a Never let me down alatt a kötelező koreográfia, az egész stadion jobbra-balra integetett magasra tartott karjaikkal, ami úgy láttam, nagyon bejött a zenekarnak. Tulajdonképpen jól jártak velünk, jó közönség voltunk. Mindenki várta őket, udvarias sikítozással köszöntünk, amikor megérkeztek, integettünk, amikor akarták, a férfiak örültek a csajos képeknek, a nők pedig veszetten figyelték Dave Gahan csípőmzgását a színpadon és a kivetítőn. 

Azt hiszem, most jött el az ideje annak, hogy kitérjünk magukra a tagokra, mert ilyenkor azt is kell, különösen ha még aktualitás is adódott, vagy csinált a média és a marketing, még akkor is, ha emberi dolgokról van szó.

Dave Gahant megműtötték, hetekig beteg volt, úgyhogy én nem is vártam, hogy majd egész este vonaglik meg pörög a színpadon. Ehhez képest egyszer azért bepörgött, be is szédült, azt hittem bezúg a doboshoz. Hallottam, hogy egy ember mondta a másiknak, hogy Bécsben elég visszafogottan énekelt, ehhez képest itt jó formában volt. Szerintem jól nyomta, főleg ahhoz képest, hogy más inkább talán még otthon pihent volna, ő viszont leadott egy komplett koncertet.

Andy Fletcher egy nagy kérdőjel az emberek számára. Azt hiszem, eget verő butaság dísznek nevezni, mert egy csomó hangot és programot ő kapcsol be-ki, vezérel. Ha őshangkáosz lenne a színpadon, szerintem sokan rájönnének, miért van ő is a zenekarban.

Martin Gore zseniális, szeretem, amikor beleéli magát a számokba. Gitáron általában úgy játszik, mint a cövek, de szerintem nagyon jó zenész és énekes.

Peter Gordeno (zongorista) megint nagyon jó közreműködő volt, Christian Eigner (dobos) pedig nagyon ott volt, csak azt sajnáltam, hogy túlvezérelték a dobot.

A hivatalos szünet után következett a ráadásblokk, a Stripped-del, ami nagyon jó szám.

Gyerekkorom egyik nagy slágere a Master and Servant volt, akkor még azt sem tudtam, ki és mi ez az egész, csak hogy hol magas, hol mély hangon nyomják hogy "itszalot-itszalot" és hol ez, hol az az ember villan be a tévében. Később persze képbe kerültem az egész számmal, most viszont először alig ismertem meg. Ez is olyan szám lett, amibe beletettek egy csomó basszust meg "panóparti-hangulatot", végül azt sem tudtam, hogy ez vicc-e vagy tényleg komoly? Bónuszként Dave Gahan sem énekelt, akkor már az sem volt világos, hogy a hangja ment el, vagy a mikrofonja romlott el, szóval csak pislogtam magam elé a szám alatt, mint gyerekként a tévé előtt.

Akár még lehetett is volna egy utolsót ugrálni erre a számra, mint 2006-ban a Photographic-ra, de nem így lett. Utolsót végül a Personal Jesus-ra ugráltam, de előtte még eljátszották a vörös lámpás Strangelove-t, amelyik dalt három éve hiányoltam. Szóval a végén ezer meg ezer "ricsárdtácsmikat" kiabáltak, közben alig láttam ki a vizes-párás szemüvegem mögül, ami már úgyis mindegy volt, a hangulat végül nagyon jóra sikerült.

Hasonlóan a három évvel ezelőtti koncerthez, Martin Gore és Dave Gahan duett-tel ért véget a koncert, de most maradtak a kifutón, összebújás nem volt, viszont egy jól eltalált Waiting for the Night igen, amihez jól passzolt az eső. Közben a csíkos sapkás Anton Corbijn elment a büfék felé, miután elvégezte dolgát és egy csomó felvételt csinált a Depeche Mode-ról.

Életem eddigi legjobb koncerjeinek egyike még mindig a tavalyi Nick Cave and the Bad Seeds koncert volt, az ötös skálán 10-es. A mostani Depeche Mode koncert ötös skálán szigorúan négyest kapna, viszont azt mondom, ötös. Minden jól működött, mindenki megkapta, amit akart, bónuszként pedig még jól is éreztem magam.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.