Nem rég kaptam egy levelet, a tárgy mezőben „meghívó egy pedagógiai kísérlet első felvonására” szöveggel. A levél beszámolt egy kezdeményezésről, amely megvalósulásának első nagyobb bemutatkozására hívott meg. Ahogy haladtam a sorok olvasásával, úgy múlt el az…

Új bejegyzésem semmi újat nem tartalmaz. Egy nagy kedvencet vettem le a polcról. 

Tegnap véletlenül A. rátalált a programajánlóban a Dürer kerti bulira. Végül is úgy döntöttünk, elmegyünk. Voltak fenntartásaim, mert fél éve jártunk már ott és egyáltalán nem tetszett a hely. Régi emlékek ugrottak be a Zp-féle éjszakai gyermekmegőrzőről, csak éppen…

 Májusban már éjszakai is sütni fog a Nap. Fóton, a Jango Fever Allnight Skanking buliban mindenképp. Már délután négytől hangulatba kerülhetsz, s reggaelig táncolhatsz a ska, reggae és dancehall előadók, DJ-k (többek közt a Riddim Colony, El Buerdo Fuello, SundanceKid,…

Sosem voltam még olyan koncerten, ahol a zenekar frontembere meghívta sörre a barátaimat, a haverjaikon kívül csak nekünk játszottak és még ajándék CD-t is kaptunk tőlük. Eddig. A hét elején ez is megtörtént velem.Érdemes tehát a rocktogonba menni, két órát várni egy…

As long as a...

2009.11.22. 17:09

Ezt a posztot lehet hogy inkább rímekbe szedve, szabad stílusban kellene megírnom. Sok mindenről szövegelhetnék benne, sok név, hely és történés adná az alapot. Vagy mondhatnám más megközelítésben úgy is, hogy 3 méter sör története következik.A karácsonyi vásárban…

  2009 októberében a Tóra Ünnepe a zsinagóga mellett a Sirály emeletein is megrendezésre kerül, a hagyománytisztelet, valamint Juhász András és Schönberger Ádám ötlete alapján. Különös alkalom az október tizedikei, ugyanis  egy vallási esemény ez alkalommal egy…

Tekerj önkéntesnek a tóra!

2009.07.28. 18:06

Bánkitó Fesztivál. Nem tömegrendezvény. De nem is egy rétegkultúra beltenyészete. Hanem sok karakteres szubkultúra dinamikus találkozási pontja. Sokszínű, mert különböző stílusok, rétegek, társadalmi csoportok, népek, vallások és korosztályok kultúrája gazdagítja a…

Az utóbbi időben sok jó koncert követte egymást, de azt hiszem, a NIN koncertje tette fel a koronát az összes eddigi koncertélményekre.Mit lehet mondani egy olyan körülbelül két órás este után, amelyet a Pinion/Wish-sel indítottak, a számok egészét pedig mintha a KROQ, az And All…

Visszaszámlálás...

2009.07.21. 12:33

Hamarosan...     

2009. augusztus 6-8. között vár mindenkit a Bánkitó Fesztivál, aki szeretne elindítani és alakítani egy új nyári fesztivált, hogy olyan legyen, amilyet közösen szeretnénk: laza és igényes. Nem tömegrendezvény. De nem is egy rétegkultúra beltenyészete. Hanem sok karakteres…

Egy francia rockmagazin 2009. júliusi számában jelentetett meg egy interjút, mely Jeordie White-tal, illetve Marilyn Mansonnal készült, még a soproni koncerttel lezárult európai turnéjuk kezdetén.Marilyn Manson visszatért régi jó bartájával, Twiggy Ramirezzel. A páros elkészítette…

Marilyn Manson koncert – Sopron, Volt Fesztivál Európai turnéjuk utolsó állomása volt a soproni koncert, ezért gondoltam, hogy már hajtja őket a honvágy, mennének haza, ugyanakkor abban is bíztam, mivel hogy utolsó buli, beleadnak mindent. Így is lett. Sok jó koncerten…

Hetekig azon gondolkoztam, hogy eladom a jegyeket és nem megyek el a koncertre. Az elején még nagyon vártam, még lógtam is, hogy megvegyem a jegyeket, aztán - főleg az új lemez után - elbizonytalanodtam, hogy menjek-e a koncertre. Nem is volt bennem semmi izgalom vagy várakozás, de…

süti beállítások módosítása