Na, szóval... Lassan egy éve írtam utoljára. Néha jobb kussolni, mert néha tényleg nincs mit írni, mondani, vagy felesleges véleményezni, ha nincs mit tenni, hogy jobb legyen.

De örömmel láttam, hogy néha még van aki idetéved az oldalra.

Annyira azért nem igaz, hogy nem írtam, mert írtam, csak nem itt. Enyim a life9023 és a psychophantasmal blog, meg régebben működtettem a mithova blogot is.

Pazarlás belefirkálni egy füzetbe, aztán egy másikba, aztán egy harmadikba és egy negyedikbe, szóval most azon gondolkodom, hogy összefűzöm a három, pontosabban négy blogot, hogy minden egy helyen legyen. Technikailag fogalmam sincs, hogyan, és jó lenne megtartani a blogger formátumot is, illetve a főcímeket és az eddigi írásokat is.

Addig is, továbbra is, sziasztok!

Néha túl drága luxusnak tüntetik fel a létezést, semhogy egy átlagos ember megengedhetné magának. (Mondta Irwin Shaw)

A nemzeti hős Charlie Sheen egy rohadék, de mégis, benne van annyi vagányság, hogy kiáll és azt mondja - de mondania sem kell, mert tettekkel is bizonyítja - hogy ő egy rock and roll arc, élni gyorsan, nagy lángon, nem számít hány embert gyalul le közben. Aztán itt van Stohl András, a bűnbánó, aki minden idilli díszletet bevetve igyekszik lemosni a szart maga körül. Oké, most már bánja, hogy legyalult pár embert a sztrádán satu részegen, bedrogozva, vagy akárhogy, tök mindegy mit írok ide, mert az a lényegen nem változtat. Szóval már az okosok és a kevésbé okosak is megírták, hogy ha lett volna benne annyi, hogy kiáll a nyilvánosság elé és azt mondja, még akkor, mikor a nagy szart csinálta, hogy bocs, én egy züllött alak vagyok, de azért igyekszem, de hiába, mert úgyis a sötét rnr oldalam kerekedik felül,  mert ez is én vagyok, akkor talán nem röhögnék őt körbe a Rossz vagyok, de használható performansza után. Amihez nyilván nem tapsolnak azok, akiknek tönkre tette az életét egy időre, vagy örökre. Hogy kevés, amit kapott? Kaphat akármennyit, tök mindegy, hogy melyik tettét fogják rá az ítélethozatalnál, ha az agyáig és a lelkéig nem jut el, hogy mit hogy kéne, akkor aztán tök mindegy, hova tették őt hidegre. Hogy azért büntették meg, mert híres? Ugyan már... láttunk már elég példát arra, hogyan ússzák meg a hírneves emberek a törvény előtt a büntetést. De ha valóban jó útra tér, vagy éppen vagánykodik egy kört, kokainnal vagy anélkül, a Bucika attól még sosem lesz Charlie Sheen.

Aztaku.va.letbe! Földrengés volt! Remegett az ajtó, az ágy, legalább fél percig. Először azt hittem, hogy beszorult az ajtóm és valaki nem tud bejönni, csak toligálja, de aztán rájöttem, hogy nem, remegett az ágyam, az pedig elég nehéz szerkezet, az ajtónyitástól nem kezd el remegni, aztán remegett a szekrényajtó is, magától mozgott minden. A másik szobában remegtek a fotelek, a lámpa azóta is görbén áll. Ijesztő volt. Hiába kicsi rengés volt, ennek ellenére elég félelmetes volt.

Nem rég kaptam egy levelet, a tárgy mezőben „meghívó egy pedagógiai kísérlet első felvonására” szöveggel. A levél beszámolt egy kezdeményezésről, amely megvalósulásának első nagyobb bemutatkozására hívott meg. Ahogy haladtam a sorok olvasásával, úgy múlt el az előítéletem is, amellyel a tárgy alapján közelítettem meg a tartalmat. Pénteken pedig a szép kezdeményezés ellenére is fenálló szkepticizmuson is elmúlt, sőt, kifejezetten jól éreztem magam a koncerten a Vakok Iskolájában, ahol Sulyok Blanka és Nádudvari Péter frontemberek zenéltek együtt egy csomó tehetséges emberrel.

A Vakok Iskolája Nádor terme igazán jó választás volt a helyszín tekintetében. A színpadon egy zongora, két oldalt a ritmusszekció tagjai foglaltak helyet, a mikrofonnál pedig a csinos és vagány énekesnő dalolt folkot, jazzesített népdalokat, verseket és közben elmesélte, hogyan is alakult meg a zenekar.

Az egész megvalósulása mindazoknak a fiataloknak köszönhető, akik energiát, kreativitást és odafordulást fektetnek bele abba ma is, hogy előadhatóvá váljon a produkció, hogy összeálljon a zenekar. A Felvidék, Budapest és Piliscsaba háromszögből érkező fiatalok folyamatosan tevékenykednek együtt kulturális és szociális ügyeken, projekten. Mindehhez pedig egy EU-s pályázat is segítségükre van. (Talán érdemes elgondolkodni a segíts magadon, az állam is megsegít elv, elmélet aktualitásán.)

Szóval az énekesnő ott állt fent a színpadon, bemutatta a zenekartagokat; a ritmusnál a Summa Vitae lakóotthon értelmi sérült lakói, közöttük ült továbbá a Kozma Lajos Faipari Szakközépiskola négy tanulója. Péter a zongoránál, Blanka a mikrofonnál, vagy éppen hegedűn játszott.

Érdekes feldolgozásokat hallottam, a legütősebb a Tiszta Szívvel újraértelmezése volt. Addigra már minden kezdeti izgalom átalakult az előadás és a zene szenvedélyébe. Rég voltam koncerten, különösen olyanon, amelyen olyan különleges atmoszféra jött létre, mint ott, és ahol a közönségnél már csak a zenekartagok mosolyogtak jobban. A taps, mint kifejező eszköz, megszolgálta az estét.

Játszottak még Cseh Tamástól egy számot és még jó néhány népdal átértelmezést. Semmi modoroskodás és manír, csak a zene, és az hogy, együtt játszottak egy igen nyitott és hálás közönségnek.

A koncertterem előterében az otthon lakói által készített művészeti alkotásokat tekinthettük meg szemmel és kézzel. Volt mercsandájz is, számos kézi készítésű szép dolgot meg lehetett vásárolni.

Márciusra már tuti van egy programom. Akkor ugyanis újra színpadon a zenekar.

Hallottam éjjel a rádióban, hogy Golden Globe-ot kapott a The social network zenéje. Gratulálok Trent Reznornak és Atticus Rossnak!

Az interneten olvastam, hogy Trent Reznornak és feleségének fia született, ezért is gratulálok! :)

WB 110115

Nem az a durva, hogy mi nem tudjuk, mi történt, hanem hogy azok sem tudták igazán, akik bent voltak. Ez az igazán félelmetes.

Részvétem és együttérzésem minden érintett számára.

Sajnálom, hogy sokan így nőttetek fel most, egyetlen éjszaka alatt. Találkozva az ember esendőségével és az elmúlással.

Amikor elmegyünk bármilyen buliba, hiába is sz.runk a világra, amikor belépünk az esemény helyszínére, a bizalmunkat adjuk a házigazdának – szervezőnek, üzemeltetőnek, mindegy ki az. Ha baj van, viszont már nem mindegy ki a felelős érte, a megelőzéséért vagy a kezeléséért.

Az első döbbenet után beindult az információáramlás, amely eddig korántsem teljes értékű. Sok a tény, amelyre jön egy ellentmondás, egy cáfolat, s belátható, hogy igen nehéz az érzelmeket is távol tartani egy ilyen esetben, hiányos és kusza információk birtokában pedig nehéz megítélni, hogy mi történt valójában. A dolgok jelenlegi állása szerint egy dolog biztos: egy szórakozóhelyen meghalt három lány, többen pedig megsérültek. Egyes állítások szerint pánik tört ki. Azért tört ki pánik, mert valakit megkéseltek. A tettesek származását már néhányan biztosan tudják. Mások szerint nem is volt késelés, hanem azért tört ki a pánik, mert a tömeg nem bírta el önmagát. Az egyén nem bírta el a tömeget. Vagy mindegyik tényező együtt okozta a bajt. Ennek kiderítése a hatóságok dolga, a médiának pedig az, hogy objektív, tényszerű tájékoztatást adjon a publikus fejleményekről, következményekről – amelyek egyesek szerint nem is lesznek.

Kérdés, nem kérdés

Azt hiszem azonban az nem kérdés, hogy mindannak, ami történt, nem lett volna szabad megtörténnie. Nem kell ehhez sok ész, inkább csak józan belátás és felelősségérzet, hogy észrevegyék akkor este: ez nem működhet olyan formában, mint ami kialakulni látszott, majd meg is történt.

Elég megnézni a képeket, hogy lássuk, jóval több ember volt bent annál, sőt, már a WB előtt, mint amekkora tömeget a helyszín képes befogadni. Az is csoda, hogy az épület maga nem szakadt le a terhelés alatt.

A célközönség alsó korhatára a 16 év, tehát kifejezetten kiskorúakat is beengedtek egy olyan helyre, amely bezárása idején bárként továbbra is működött. Nem megyek bele abba, hogy eladott-e bárki a buli idején alkoholt a 18 éven aluliaknak, de azt hiszem nem érdemes ezt a kérdést sem naivan megközelíteni. A droghasználat kérdését pedig meghagyom más fórumoknak, az ezzel kapcsolatos naivitást szintén.

Néhány dolog még szintén megütötte a figyelmem.

Kezdjük ott, hogy a képek tanúsága szerint is sokkal többen voltak a WB-ben és az épület előtt is (2000-4000 fő, infófüggő), mint amennyien lehettek volna. Az köztudott volt, hogy nagy népszerűségnek örvendenek a Noise Night Life bulik, amelyeket már máshol is megtartottak.

„Eleinte a Dürer-kertben tartották a főleg elektróbulikat, külföldi fellépőkkel és magyar dídzsékkel. A szervező októberben még azzal dicsekedett, hogy 4-5 ezer fér be a Dürer-kertes bulikba. A Dürer-kert működtetője, Nagy Csaba az Indexnek azt mondta, hogy ennyi embert soha nem engedtek be. A Noise Night Life hamar kinőtte a helyet, rendszeresen óriási tömegek álltak az utcán, mert nem fértek be. Nagy Csaba szerint azért is szakítottak a szervező Kecskés Tamással, mert el akarták kerülni a tragédiát. A partikon ugyanakkor olyan arcok is felbukkantak, hogy miattuk is megkönnyebbülten vették tudomásul, amikor odébbállt a Noise Night Life.”

Ez az index cikkéből http://index.hu/bulvar/2011/01/16/tomegbulikkal_robbant_be_a_noise_night_life/ származik, s számomra inkább homályos, mintsem egyértelmű utalásokkal és információkkal van teli.

Valaki nyilván csúsztat: a 4-5 ezer fő FÉR BE nem azt jelenti, hogy annyian is voltak biztosan az adott helyen korábban is. Pláne ilyen mondatban, hogy „azzal dicsekedett”. Ez most tényleg komoly kijelentés egy ilyen kategóriájú ügyben?

Szóval: egyik szerint befér több ezer ember, a másik azt mondja, az egy dolog, de annyi ember ott nem volt. Aztán a buli kinövi a helyet, de akkor megint nem mindegy, hogy hány főt takar ez a kifejezés, hogy kinőtte magát, vagyis mennyi fővel számol a szervező, amihez tudnia kell megfelelő helyet találni?

A cikkben szerepel még egy mondatrész, az OLYAN ARCOK, amely megint nem egyértelmű, inkább homályos. Egyrészt adja a hangot a meg nem erősített hírekhez, a romák által elkövetett késeléshez, másrészt pedig ha oda akármilyen gáz arcok is jártak, akiket nem láttak szívesen a szervezők, miért engedték őket oda vagy mi történt ott, miről tudtak, ami nem volt rendben?

Szóval olyan ez, hogy valakik, akárkik, tudták, hogy valami nagy gáz lehet ebből az egész partiszervezésből, a sorozatból, mindegy most hogy ezt hogy hívjuk, de nem tudott vagy nem akart senki megálljt parancsolni ennek. Valamilyen hallgatólagos kiegyezés. Amolyan tudom, hogy baj lesz ebből, de remélem nem nálam, nem most, nem itt, nem ott stb.

Nem egyértelmű dologra utal a jegyek sorszáma sem, amely több tv-s híradásban is előjött, meg a fenti cikkben is: azt írják, hogy a szervezők közleménye szerint „a szombat esti bulira 2881 belépőt adtak el, az Index tudósítója találkozott olyan lánnyal, akinek 4933-as sorszám volt a karaszalagján.” Ez is többoldalú dolog: vagy valóban bent volt minimum 4933 szórakozó ember, vagy pedig belekerült egy ilyen sorszámú jegy a szórásba. Mégpedig például úgy, hogy vettek a szervezők többezer szalagot és összekeverték a szalagokat, így történhetett meg, hogy egy ilyen sorszámú jegy is kikerült a látogatók közé.

De miért is volt ott annyi ember, minimum 2881 fő (vagy 4933?), mikor 300 fő tartózkodhatott volna bent információk szerint? Egy olyan helyen, amelynek nem volt működési engedélye. Egy olyan helyen, amelyről egyébként talán senki nem gondolta volna, hogy egy ilyen tragédia megtörténik. A WB nem ma kezdte. Számolhatott volna mindezzel, abból kiindulva, hány éve ad helyet különböző eseményeknek.

Enyém a hely, odaadom nektek, de ne hozz több embert, mint amennyi elfér. Ez nem egy házibuli, ahová ha megkérlek, hogy ne hozz +2 embert, de hozol, najó, mégis beengedlek. Itt valakinek megálljt kellett volna parancsolnia a tömegnek. S már megint a kellett volna szöveg... amivel nem hozunk vissza senkit az élők sorába.

Néhány éve olvastam egy tanulmányt arról, hogy nem jó a közönségterelés hazánkban. Hát, ez igaz. Rendezvényeken, Ferihegyen vannak még hiányosságok. Hogy engedhették meg maguknak a házigazdák, hogy az előzetes számítások szerint több ezres tömeg csak úgy ott álljon a téren? Aztán ők pedig mind bezsúfolódjanak egy erre alkalmatlan helyre? Egy kisközértbe sem engednek be, ha elfogy a kosár... itt pedig egy fővárosi szórakozóhelyről van szó. S lássuk be, egy partiról, egy (tömeg)rendezvényről, ami akkor is jár néhány kockázati tényezővel, ha akármennyire is szeretik egymást a résztvevők előbb-utóbb.

Állítólag...

... minden káosz a hírfolyamban egy Twitter hírekből indult ki. http://lvnte.posterous.com/a-nyugat-balkani-kozossegi-media-szereplese  Egy lány az oldalon röviden beszámolt arról, amit ő megélt. A cikk arra kívánja ráirányítani a figyelmet, hogy nem kell mindent ész nélkül átvenni, ami a közösségi portálok hírfolyamában áramlik, pláne egy nagy hírportál kapjon észbe e tekintetben. Ez igaz, azonban az is, hogy az a lány azt posztolta, amit ő megélt, s egy éles helyzetben nem úgy cselekszünk, mint ahogy azt kívülállóként úgy gondoljuk, hogy megtennénk. Jelen esetben kész tény volt, hogy valami baj történt a szórakozóhelyen, ez már csak az épület előtt zajló eseményekből is kiderült. Az, hogy mi történt odabent, annak felfejtése a kivülállók számára egy belső információból kezdődött el. Ez pedig éppen olyan zavaros és kaotikus, mint ami odabent történt. Amelyről az egyes arcok a tévében másként nyilatkoztak, mivel mindenki másként élte meg a kérdőjelekkel teli káoszt. Az ő beszámolójuk igen fontos a hírfolyamban, objektív közvetítésük még fontosabb.

A tragédiával kapcsolatos reggeli információk végül a VI. kerületi jegyző asszonyhoz is eljutottak, a  Híradóból. Azóta remélhetőleg több mindent tud, erre utal a Szempontban folytatott beszélgetése is.

Közlemény mindenesetre már van a szervezőktől, lehet lájkolni a fészbúkon...

Hivatalos közlemény:

http://www.facebook.com/notes/noise-night-life/hivatalos-kozlemeny-20110116/170103213033758

Hírportálok folyamatosan figyelik a történéseket:

Origo.hu

Index.hu

Hvg.hu

Meg még egy csomó hírportál.

Közösségi média, vélemények: http://www.facebook.com/Szombatitragedia

A spam mappából szedtem ki egy nagyon fontos levelet. http://prettyhatemachine.com/

Megjelent a Nine Inch Nails Pretty Hate Machine lemezének huszadik szülinapja alkalmából a remastered verziója és van külön weboldala is a lemeznek és a kapcsolódó vizuális dolgoknak is. A klipeknek, háttérképeknek, információknak, linkeknek. Halo 02.

Épp interneteztem, amikor a tévében (amit nem én néztem), éppen elkezdődött az X-faktor. Mázlim volt, mert nem kellett sok hülyeséget végigszenvedni, rögtön jött a Király L. Norbi és neki köszönhetően életemben először láttam-hallottam hörgős-ordítozós rockot a tévében, egy tehetségkutatóban. Oké, nem volt akkora sokk-rock mint a Gwar az eurofúzión, de nem is erről szólt téma. (Az egyetlen "horror", hogy szegény srácra rápakoltak mindenféle, külön-külön amúgy nem rossz cuccot, ami viszont együtt, összhatásában elég fura volt.)

Tud valamit a csávó, ugyanis végig az előadását figyeltem és azon gondolkoztam, hogy az jó, hogy sokan tudnak erős hangon énekelni, meg üvöltözni, de ez ennél több volt, sosem gondoltam volna, hogy ilyet írok egyszer, de hiteles volt (vagy csak tövig benyalok valami népkábító bélyeget, de nem hiszem). Frankó, szerintem nagyon jól küldi a témát. A múltkori Robert Palmer előadása is baró volt. Megint  meglepődtem, mert most nem olyan lagymatag előadás volt, amilyet mindenki megszokott az ilyen műsorokban, nem az a toljunk-gumi-rockot-az emberek-arcába-feketében-vagy-bohócnak-öltöztetve, hanem egy tényleg jól küldött rock and roll. Komolyan, remélem hogy megtalálja a helyét, kár lenne, ha nem kerülne a helyére, mert tényleg jól tolja a témát.

Vicces volt a Nagy Feró reakciója is, úgy fagyott le az arcáról mosoly, hogy közben mégis elismerően bólogatott. A Malekmiki válasza savanyú-a-szőlő volt, az Ildikóból csak annyira emlékszem, hogy nagyon dobálta magát megint, a Geszti Pétert pedig megint nem értettem.

Balázs, a műsorvezető pontosan olyan stílusban oltogatta a sárcot, mint a zé+ idején a kiscsajokat. Lehet hogy rövidebb a bundesliga sérőja és idősebb tíz évvel, de a stílusa nem változott semmit, és ez nem azon múlik, hogy mit súgnak az ő fülébe a háttérből.

Az Ördög Nóra kimaradt a díszletből.

És akkor beágyazok ide nektek egy Norbit:

Ma beszélgettem egy ismerősömmel Slash-ről. Arra jutottam, hogy remekül odaférne a baráti társaságunk asztalához, gitárral vagy anélkül. Aztán jött a kérdés, hogy tudnék-e emberként rátekinteni, vagy nőként a szemébe nézni. Az asztaltársaságos sztori szerintem válasz az első kérdésre, egyébként pedig hiába néznék én bárhogy a szemeibe, így akár nőként is, úgysem látnám azt.

Szóval lássatok ti csodát - egytipikus zenészes reklámban.

Meglopni a hajléktalanokat?!
Kirabolták a Happy Street Boys zenekart

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat lelkes dolgozóinak kezdeményezésére létrejött, főleg hajléktalanokból álló rock banda a XX. kerületi, az egyesület által üzemeltetett idősek otthonában próbált már hónapok óta. A mai napon lett volna teljes az összhang, ma érkeztek meg az új gitárerősítők. De mire a fiúk odaértek velük a próbaterembe, azt felfeszített ablakráccsal, már szinte üresen találták. Eltűnt a kölcsönkapott szintetizátor (Yamaha DGX 205), egy Kustom kombó, egy Jimi Hendrix Signature Marshall fej+láda és egy Premier pergődob. A többi hangszerre valószínűleg már nem jutott idő vagy nem fértek ki az ablakon… nem tudni. A lényeg, hogy most nincs se próbaterem, se hangszerek. Pedig a srácok koncertre készültek. Azok a srácok, akiknek a mindennapos próbák adtak erőt az újrakezdéshez.

Ennek a hat embernek a zenekar jelenti a mindent, célt kaptak itt, életcélt. A Happy Street Boys zenekar Kocsis Mihály szociális munkás és immár zenekari menedzser sajátos kísérletéből jött létre, amikor azzal az elképzeléssel rukkolt elő: mi lenne, ha a hajléktalanok között élő egykor képzett zenészekből zenekart szervezne. Már akkor tudta, nem a zenekari tagok felkutatása lesz nehéz, lecsúszott zenészeket, elsikkadt tehetségeket rövid keresgélés után találnak majd az utcai gondozószolgálat munkatársai. „A zenekarba került fiúk nem azok közé tartoznak, akik kilátástalanul tengetik napjaikat az utcán – magyarázza Kocsis Mihály. – Jövedelmük van, dolgoznak, tisztálkodnak. Azt szeretnénk, ha idővel egy lenne a Happy Street Boys a hazai rockbandák közül, koncertezési lehetőségekkel.”

A hangszerparkot jólelkű vállalkozóktól és magánszemélyektől olcsón megvásárolt, kölcsön vagy ajándékba kapott eszközökkel lassanként bővítették, miközben Alagi János zenei vezető segítségével saját szerzeményeken dolgoztak. A közös munka és az együtt zenélés öröme adott értelmet mindennapjaiknak, a próbák után a hajléktalanszállón is szorgalmasan gyakoroltak – minden gondolatuk a zenekar körül forog. Ma a próbateremhez érkezve üveges szemekkel álltak, szótlanul, tehetetlenül.

Segítséget kérnek az újrakezdéshez. Nem pénzt várnak, hanem egy elérhető árú próbateremre, valamint új (használt) hangszerekre van szükségük. Vagy egy becsületes megtalálóra.

Elérhetőségek:

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat részéről a zenekar menedzsere Kocsis Mihály: 06-30/768-4185, kocsis.mihaly@maltai.hu
Zenei vezető Alagi János: 06-70/525-2282, alagijanos@gmail.com
2010. október 20.

A Happy Street Boysról 2010. augusztus 1-jén a Népszabadságban jelent meg hosszabb írás.

A posztot innen emeltem át: AVM

a hétvégén néztem a megasztárt meg az x-faktort, nagy sz.r műsorok, de most végre láttam egy olyan produkciót, ami pontosan olyan, amilyennek én képzelem az igazi tehetségkutató show-műsorokat, meg a fellépőket, szóval itt ez a srác, aki rohadt nagy forma, rohadt jól nyomja, szóval nálam itt kezdődik és itt ér véget az egész hatszáz évados húszcsatornás országos karaoke tehetségkutató, ebben a gyerekben:

Nem is illik a műsorba, nem is tudnak mit kezdeni vele, de remélem megtalálja a helyét, mert simán a legnagyobb dekadens nemzetközi előadók közt a helye (mint Peter Murphy, Robert Palmer, Jarvis Cocker, David Bowie meg Frenk) igazi anti-sztár és pont ettől óriási.

Király L. Norbert pontosan azt hozza, ami szerintem egy tehetségkutató lényege és pontosan úgy hozza, ahogy egy előadást elképzelek egy ilyen műsorban. És még dekadens is, és k..va jó, hogy az embereknek tetszik és közben nem is tudnak mit kezdeni vele, pedig a nyolcvanas évek az ilyen figurákról is szólt.

"A+Take+That-ben+kezdett+ugrabugra+énekesként."

A keresőkifejezések között találtam. Mi mindent tud ez a blog! :)

Megvan a megfelelő dobos.

szólj hozzá: dobgép csapágygolyóból

Azóta nincs élet a Marson, mióta David Bowie eljött onnan.

Születésnapomra egy elő koncertet kérek a NIN-től és a Guns and Rosestól. Köszönöm!

Jó régen megírtam már a beetető beharangozó posztot a norvég nyaralásomról. Most végre itt az első beszámoló.

Sandefjord - ritkán használok ilyen kifejezéseket, de Sandefjord egy olyan város Norvégiában, aminek egyből megérezhető sajátos kisugárzása. Többezer kilométerrel távol saját országomtól rögtön otthon éreztem magam - nem volt az az érzésem, hogy szép, barátságos kis város, de valahol máshol, mint ami megszokott, ahová csak nézelődni jöttem. Ebben a városban található egy, különösen a természettudományok iránt érdeklődők számára nevezetes és közkedvelt múzeum, teljes nevén Commander Christen Christensen's Whaling Museum vagy éppen a The Whaling Museum Sandefjord, azaz a Hvalfangstmuseet, vagy ahogy mi mondjuk, a Bálnavadász és Természettudományi Múzeum.

Ezt a múzeumot kettősséggel jellemezhetném. Egyfelől a maga sajátos, a természettudományi múzeumokra jellemző bartáságossággal járja körbe a mélytengeri és a sarki élet világát, másrészről nyers nyíltsággal dokumentálva tárja fel az izgalmas bálnavadászat és az ehhez kapcsolódó életforma kegyetlenebb, keményebb oldalát.Ez utóbbi témakör igen látványosan kerül bemutatásra. Valódi, bálnavadászaton használt fegyverek és egyéb zsákmányoló, illetve a bálna feldolgozására használt eszközök kerültek kiállításra. Bemutatásra került továbbá mindaz, ami a bálna és az ember számára nélkülözhetetlen volt az élethez - sajnos ez a bálnák testrészeinek a legaprólékosabb feldolgozását jelentette. A nyílt tengeri szelekben a vadászok számára a bálnákról, sőt, fókákról lenyúzott bőr jelentett védelmet, ám zsírjából is különböző származékokat nyertek ki, ám a szilak, csontok nemes asszonyok fűzőjévé és fésűjévé váltak.
A múzeum ezen termében demonstratív blokk mutatja be a bálnavadászat kegyetlenségeit, illetve mit, hol és hogyan tesznek ma az aktivisták a cetek vadászata ellen.

Számtalan megkapó, ma már archív fotó készült magukról a vadászokról is. Az arcok, a pillanat- és csoportképek erős hatással ábrázolják a bálnavadászat emberi oldalát. Legalábbis erős asszociativitással bírnak, s egyetlen felvétel egy egész élettörténetet indíthat útjára a látogatók fejében.

Elhagyva az életnagyságú vadászokat ábrázoló szobrok, a csodalátos aprólékossággal elkészített hajó-modellek és a fegyverek világát, egy másik teremben, egy hajó belsejében folytathatjuk utunkat. E teremben a sarkvidék és a mélytenger élővilága kerül bemutatásra. Pingvinek, fókák, rozmárok, jegesmedvék közt sétálhatunk, ám az emberi tekintet és döbbenet leginkább a hajó-terem egészén végigfutó, a plafonhoz függesztett bálna-modellre irányul. Méreteit semmihez sem tudom hasonlítani, egyszerűen felfoghatatlan, különösen annak tekintetében, hogy e bálna alá egy valódi bálna-koponyát helyeztek el, amelynek mérete önmagában szintén felfoghatatlanul nagy.

 Slash elválik a feleségétől, Perlatól. Benne volt az újságban!

Nemrég olvastam a Slash-könyvet, ami szerintem az egyik legjobb könyv a világon. Hitelesnek tűnik, dokumentál egy csomó mindent, izgalmas és nagyon szórakoztató. Olyan, mintha egy rockumentary-roadmovie mozi lenne könyvben.

Frissíthető viszont a tartalma, az aktuális utolsó fejezettel:

A pár éve volt egyik legfaszább bandám - hiszen Duff, Matt és David nagyon keményen dolgoztak, és a személyes problémák ellenére Scottot egy nagyszerű énekesnek tartom -, a Velvet Revolver feloszlása után, miután egy újabb énekessel vívott harcot a hátam mögött tudhatok - hát, igen, Izzynek igaza volt, az énekesekkel mindig csak a baj van - végre megírtam a szólólemezemet, amit annyira vártam. Nagyon inspiratív és kreatív munka volt, remek zenészekkel dolgozhattam együtt, csodálatos, kitartó és kreatív művészekkel. Újra turnézhattam, hiszen nekem ez az életem, ebben találom meg igazán magam. A gitározásban és a turnézásban.

Házasságom eközben sajnos nem bírta a próbát és elváltam feleségemtől, Perlától. Perla egy csodálatos asszony, nagyszerű anya, egy igazán intenzív személyiség. Mindig is nagyon fogom tisztelni. A gyerekeket továbbra is nagyon szeretem. A turném folytatódik. Remélem nem leszek a drogok rabja, igyekszem nem dohányozni, Jack-et és Johnnyt is távol tartani, és Fergie persze csak az egyik legnagyszerűbb, általan igazán nagyrabecsült zenésztársam, semmi több.

Azért kár. Persze van, hogy jobb búcsút mondani, bármilyen nehéz is.

Az egyik legősibb programozási nyelv, a biológia jóvoltából ismét szeptemberi reggeli idő szerint kelek, mármint pont úgy, mintha iskolába járnék. Pedig az érettségi óta is több év eltelt már.

Van egy jegyem a Front Line Assembly koncertre. Októberben lesz, és ha minden úgy alakul, sikerül eljutnom oda. Régen voltam koncerten. Az FLA időutazásnak tűnik, mint a Here and Now turné, de jóval megnyerőbb!

Új bejegyzésem semmi újat nem tartalmaz. Egy nagy kedvencet vettem le a polcról.

Nem tudom miért, de Johnny Cash The Ring of Fire című száma jár a fejemben.

A Safarival tiszta lutri belépni a blogomba. Lehet, hogy ez olyan luxus, mint eljutni egy igazi Safarira. Bár ott csak rodeóznék, nem vadásznék. (Safarival utazni az nagy kaland.) Meg kókadoznék a melegben és a porban. Persze azért élvezném a panorámát. Szóval marad a róka a blogon. Fox of Fire. Firefox. Ha már Ring of Fire.

Pénteken érkeztem haza másfél hétig tartó norvégiai nyaralásomból. Talán furcsa a nyaralás szót használni, pedig tényleg: Norvégiában is van nyár és az emberek is nyaralnak. Épp most tart a három hetes nagy nyári szabadságok ideje. Az emberek nem dolgoznak, a szolgáltatók fél kapacitással működnek, most zajlik a nagy akciják ideje és mindenki élvezi a hajnaltól éjszakáig tartó napsütést. Szélben pedig vitorlát bontanak és bejárják a legkülönfélébb vizeket.

Az idő odakint teljesen másképp halad. Már hajnalban látható a napfelkelte, ami lilás-türkés színűre színezi az eget. A nap este tizenegyig fent van az égen, a kettő közt pedig végtelen dolgot lehet csinálni. A délelőtti órák nagyon gyorsan eltelnek, pedig 12-14 óra között olyan, mintha még mindig délelőtt tíz lenne, este 10-kor pedig mintha még csak fél kilenc lenne. 

Látnivaló és élmény bőven akad, még akkor is, ha csak egy közeli településre ugrasz át boltba. Az út már magában érdekes. Egy fél órás vagy egy órás autóút ott igazán nem sok, hogy átugorj egyik helyről a másikra. Az autóutak jó minőségűek, felesleges gyorsan hajtani, mert vagy a jogsidat veszik el, vagy a gatyádat gombolják le egy nagyobb pénzösszeggel. Így aztán rendes tempóban eljutsz A-ból B-be és közben nézheted a hegyeket, a fjordokat és a váratlanul felbukkanó nyílt tenger egy részletét. Közben óriásfenyők közt mész át, amik a sziklás hegyeken nőnek mindenhol, aztán gyakran bekerülsz a hegy gyomrába, párszáz, vagy akár másfél kilométeres alagutakba. Aztán megérkezel az adott helyre, ami önmagában jó dolog.

Az biztos: ami kék, az ott kék, ami zöld, az ott zöld, a tiszta levegőben minden hang és zaj teljesen más, a Nap teljesen máshogy színezi a tereket és a természetet, a szél másképp fúj át a fejeden. Minden felerősödik. Az emberek pedig nagyon kedvesek, így mondhatni, szinte semmi sem ront bele az összképbe. Egyből megszerethető, de hiába tökéletes, egy vagy fél nap pihenés mindenképp szükséges az érkezés - az első csodálatos döbbenet, kultúrsokk stb - után, mielőtt még többet látnál.

Mit, hol és hogyan láttam, az a héten a blogposztokból kiderül.

Tegnap véletlenül A. rátalált a programajánlóban a Dürer kerti bulira. Végül is úgy döntöttünk, elmegyünk. Voltak fenntartásaim, mert fél éve jártunk már ott és egyáltalán nem tetszett a hely. Régi emlékek ugrottak be a Zp-féle éjszakai gyermekmegőrzőről, csak éppen mindenki metálistennek meg goth-istennek, meg Neccharisnyás Pippinek öltözve parádézott a keményre waxolt hajaik alatt. Az árak meg... amihez nehéz alkalmazkodni, az a kategória. Tegnap viszont minden más volt. Kifejezetten kellemes.

A tömeg - legalábbis míg ott voltunk- egészen elviselhető volt; volt hely, levegő stb. A legendás pultos tényleg jó arc - nyolcszáz dollár lesz -, a nagyteremben is jó arcokkal találkoztunk a pult másik felén.

A lényeg persze, a zene. Igazából fogalmam sincs, hogy kik játszottak tegnap, mert a felét nem ismerem és jó sok fellépő is volt. Az utóbbi időben kimaradtak a régi és az új hazai zenekarok az életemből, este pótoltam, de inkább úgy, mint mikor elolvasod a leckét, jó-jó, végül is érdekes, meg nem rossz a téma, de lépjünk inkább tovább.

A kisteremben először gyerekek zenéltek gyerekeknek - és nem is rosszul! A nagyteremben meg rövidgyatyás énekes ugrált, akit a többi zenekartag mellett egy kockás inges fiú kísért, akinek az inge és a gitárja is egy számmal kisebb volt, mint kellene. Az ő zenéjük jó keményen indult, volt ugrabugra meg óbégatás mikrofonba, kikacsintás a hölgyközönségnek, aztán az egész átfordult valami tök más, lagymatag, Petőfi Rádió és MTV2 metálzene egyvelegbe. Ekkor ismerkedtünk meg a benti pulttal, majd a kinti levegővel. Végül aztán átsétáltunk a kisterembe, ahol a kissrácok után kissé nagyobb termetű keménylegények nyomták a muzsikát, intro itt is volt, mint az eddigiekben. Tetszetős volt, majd ismét átadtuk a helyet az aktuális, igazi célközönségnek.

Átsétálva a másik terembe egy újabb zenekar lépett fel; a színpadon a bal oldalon fehér pólós, jól fésült fiúk, a jobb oldalon fekete pólós, jól fésült gyerekek. Jó az MTV, segít megtalálni a saját stílusod. Pontosabban mindenkinek segít ez ügyben.

Otthagyva őket bejártuk a Kertet, majd megtaláltam az élet egyik legnagyszerűbb találmányát: a függő ágyat. Laza, heverészel meg pörögsz, a melletted lévőnek meg fel sem tűnik, hogy azért igyekszel úgy navigálni, hogy azzal a b.szott nagy bambuszbottal ki ne verd a másik agyát hátulról. Egész addig élveztem a sarki nyár meleg éjszakájára hajazó időben a függőágyban heverészést, míg inkább átadtam a helyem a morrisonsra alapozó sportoló fiúnak - kigyúrt izmai ingujja alatt erre engedtek következtetni - a placcot. Erősen hangoztatta, hogy ő a hintával nem boldogul, de alfahím a kihívások listáján - bizonyára boldogult.

Mi is megboldogultunk akkora, ideje is volt menni. Még troliztunk egyet a garázsmenet előtt, ettünk egy keveset és éjszaka pedig hallgattam az esőt, ami még mindig nem állt el.

A teljesség és a sértődés elkerülése érdekében pedig most be kéne másolnom a fellépők listáját, de igazából mindenki könnyen utána járhat, ha megnézi, mi volt a program tegnap a Dürerben. Kösz mindenkinek, jó este volt!

 Eszembe jutott, hogy pont akkor megyünk Hollandiába, mikorra kiderül, ki lesz a VB-győztes fociban. Eszembe jutott, mekkora lenne, ha pont Hollandia nyerne és mi pont akkor járunk Amszterdamban. Micsoda hepaj, örvendő, büszke nemzet. Vagy nem.

A hollandiai utunk törölve.

Hollandia válogatottja pedig nem nyert. Azazhogy nyert, ezüst érmet, gratulálok meg minden! :)

Én pedig utazom Norvégiába.

 Jó sok mindent történt a legutóbbi bejegyzésem óta. Akkor pont a vulkán okozott katasztrófát, most pedig a víz, itthon.

Nálam pedig a helyzet az, hogy befejeztem a sulit. 

Találtam egy új Izzy Stradlin interjút. Röviden összefoglálnám a lényegét:

- közhelyes kérdések egymásutánja múltról jelenről és jövőről

- ahogy_gondolom_és_ahogy_jön_úgy_lesz válaszok.

Szuper. Azt hiszem, azért sokkal informatívabb, mint amit itt lehet megtekinteni. :)

Ja, és ma este véletlenül elkaptam twitteren a vélhetően igazi Izzy Stradlint (ha nem ő volt, akkor is hadd maradjon meg nekem ennek tudata*)! :)

(*mint az Al Pacinoval történt személyes találkozásom esetében)