Egy francia rockmagazin 2009. júliusi számában jelentetett meg egy interjút, mely Jeordie White-tal, illetve Marilyn Mansonnal készült, még a soproni koncerttel lezárult európai turnéjuk kezdetén.

Marilyn Manson visszatért régi jó bartájával, Twiggy Ramirezzel. A páros elkészítette a megváltás lemezét, a „The high end of low”-t. Twiggy, aki ma már hivatalosan is a zenekar gitárosa, Párizsban válaszolt kérdéseinkre.
Pár nappal a MM-nal készült telefonos interjúnk után találkoztunk Twiggy-vel (aki már nem szívesen használja a Ramirez becenevet) egy elegáns párizsi hotelben. MM-nal ellentétben a gitáros inkább egy zárkózottabb és visszafogottabb ember. A zenéről beszélni nem egy természetes dolog számára, még kevésbé, amikor személyesebb témák merülnek fel. Nagyon kedvesen válaszolt kérdéseinkre, az időeltolódás és az előző éjszakai buli okozta fáradtság ellenére is. „Boldog vagyok, hogy visszatértem, hogy zenélek, hogy itt lehetek Franciaországban és hogy bajba keveredhetek.” – viccelődött, majd folytatta. „Megmondanád milyen nap van és hány óra?” Ez a találkozó ígéretesnek bizonyul!
 

A MM-ba történt visszatéréséről:
JW: Fáradt voltam azt a zenét játszani, ezen kívül új dolgokat akartam felfedezni. A szíven többé már nem volt benne. Megszakítottuk kapcsolatunkat, csak hogy újra megtalálhassuk önmagunkat. Tudtam, most van itt az ideje számomra a visszatérésnek,  mint ahogy visszagondolok azokra a napokra is, amikor jobb volt nekem távozni. Minden nagyon természetesen történt. Adtunk magunknak egy lehetőséget, találkoztunk egy hotelben és beszélgettünk. E-mail-eket váltottunk és telefonon tartottuk a kapcsolatot. Végül végre megkérdezte, hogy dolgoznék-e a következő albumon és én beleegyeztem.

MM: Volt idő az életünkben, amikor szükségünk lett volna egymásra, mint jó barátokra, de nem voltunk ott egymásnak. Az igazság az, hogy magam is cserbenhagytam a múltban. Könnyebb számomra kifejezni az érzéseimet idegeneknek mint azoknak embereknek, akik közel állnak hozzám, szóval számukra nehéz lehet megérteni engem.

MM-nal való kapcsolatáról:
JW: Négy évig nem álltunk kapcsolatban egymással. Azóta közelebb kerültünk egymáshoz, mint valaha, és jóval könnyebb együtt is dolgozni, mert most már értjük, hogyan működik a másik. Azt hiszem, sokkal inkább koncentrálunk arra, amit csinálunk. Azt mondja, úgy tekint rám, mint az ő kis testvérére, mert ő idősebb nálam, de azt hiszem gyakran felcseréljük ezeket a szerepeket (nevet). Azt hiszem azonban, éppúgy odafigyelünk egymásra, ahogyan a testvérek szoktak.

A „The High End of Low” készítéséről:
JW: Nem voltam nyomás alatt, mikor írtam ezt a lemezt, jól éreztem magam és a dolgok természetesen jöttek. Mostanában jóval könnyebb számomra zenét írni. Régen inkább erőlködtem. Most már könnyeben jön, áramlik. Nem erőltetheted a kreativitást, véleményem szerint a dolgok maguktól jönnek. Nem tettük ki magunkat semmilyen elvárásnak. Elkezdtük írni amikről azt gondoltuk, valamerre feltétlenül visznek bennünket. A dalokból, amelyeket írtam, megtartottuk azt a tizenötöt, amelyek a legjobban illeszkednek a lemezre. Egyszerűbben, minden zenét három hónap alatt írtam, másfél évvel ezelőtt, Manson írta a szövegeket és Chris Vrenna csinálta a programozást. Néha csak daltöredékeim voltak és Chris illesztette össze őket egy önálló számmá.

MM: Az írási szakaszban, ami novembertől a szülinapomig, januárig tartott, mélyponton voltam. Ez a lemez a kétségbeesés és a zavar érzésével kezdődik, és aztán a kötödés elvesztésének dühével folytatódik. Azután ez szarkasztikussá válik, miközben próbálja elrejteni a szégyenemet, és nem érti, mit tehetnék, hogy megváltoztassam a dolgokat.
Az album dalai olyan sorrendben állnak, amelyben íródtak, ugyanolyan sorrendben, ahogy az események történtek az életemben. A születésnapomon rájöttem, hogy nem tudok többet úgy szeretni, mint ahogy azt a múltban tettem. Nem akarom megismételni a hibákat, amelyekről az album első dalai szólnak. Nem akarok újra szerelmi kísértést, reményt vagy gyengeséget. Nem vagyok ugyanaz a romantikus személy, aki azt gondolta, mi lehetünk Rómeó és Júlia. Ez egy hülyeség volt, azt mondtam magamnak, nem engedhetek meg magamnak hasonló történéseket, ledobtam a szárnyaimat és megpróbálok felnőttebb és morálisabb lenni.
Ez a lemez a megváltást szimbolizálja, egy történet, amely egy új, modern korszak bevezetője.

Az új album zenei irányvonaláról:
JW: Nem hiszem, hogy a THEOL közel áll az Antichrist Superstarhoz, vagy bármelyik más Marilyn Manson albumhoz. Ez a természetes fejlődése annak, ami a Holy Wood után történhetett. Nem tudom hogy az emberek miért akarják meggyőzni magukat, hogy ez az album közel állhat az Antichrist Superstarhoz, pontosan annyi a hasonlóság, hogy újra együtt játszunk. Akárhogy is, nem volt célunk valami hasonlót készíteni. Kevesebb riff van a lemezen, azelőtt tíz gitártémát vettünk fel és most már csak egy-kettő van. Itt a dalok folyamatosak.

A zenei hatásokról:
JW: Amikor dalokat írok, nem akarom hogy befolyásoljanak a rossz emlékeim, csak azok a zenék, amiket szeretek. Megértem, hogy MM használja a személyes tapasztalatait a dalszövegírásnál, de a zeneszerzésnél ez nem szükségszerű. Én az öröm miatt zenélek és azért, mert szeretek alkotni, szóval nem szeretném, hogy ez valami boldogtalan és sötét dolog legyen.

MM: Olyan filmeket néztem, mint a The love machine, amelyeket idekapcsolhatok. Ez az album olyan, mintha egy olyan filmet csinálnál, amiben egy nő próbál elcsábítani egy sorozatgyilkost. Van egy szobám, amiben festeni szoktam. Ez jobban inspirál, mert ez egy olyan hely, ahol együtt lehetek a gondolataimmal, amelyeket felírok a falakra. Akik pedig bejönnek a szobámba, láthatják őket és azok sötétebb oldalát. Ez a lemez szó szerint pozitív, mert a megalázás annyira önpusztítóvá és frusztrálóvá válik, hogy végül megtalálod magad újra. A saját átalakulásomat választottam.

A Four Rusted Horses című számról:
JW: Ez egy régi szám volt, melyet a Goon Moon-nak írtam, de eltettem, és egy nap elkezdtem azon gondolkodni, hogy mit írhatnék és azt mondtam magamnak, ez a dal nagyon jól illik MM-hoz. Az Arma...-...Geddon–t szintén a MM-ba való visszatérésen előtt írtam, hét évvel ezelőtt. A zene az együttműködésről szól és ezek a dalok a MM-hoz kötődtek, ezért tudatosan döntöttem úgy, hogy nem használom őket a Goon Moon-ban.

A Goon Moon-ról:
JW: Jelenleg csak a mostani MM albumra és a turnéra koncentrálok. De remélem, ha véget ér a THEOL időszaka, egyszer felvehetünk egy új Goon Moon albumot. Ezt mindenképpen szeretném. Őszintén szólva, azt hiszem, könnyen meg tudom oldani, hogy mindkét zenekarban benne legyek, szóval én nem aggódom a Goon Moon jövője miatt.

A MM új basszusgitárosáról:
JW: A neve Andy Gerold, Billy Howerdel (A Perfect Circle gitárosa) új zenekarának, az Ashes Divide tagja. Sosem hallottam róla, mielőtt csatlakozott volna hozzánk, de őt ajánlották számunkra.
Annak ellenére, hogy Chris dobolt a lemezen, Ginger játszik majd élőben. Így Chris a billentyűsünk lesz. Ami engem illet, én mindig gitároztam és a basszus-témákat játszottam az előző lemezeken, amelyeken dolgoztam. De amikor MM felkért, hogy most gitározzak, azonnal beleegyeztem, mert ez a kedvenc hangszerem.

Az új külsejéről:
JW: Amikor idősebb leszel, az ízlésed változik, kipróbálsz új dolgokat. Biztos nem akarok többé bizarr ruhákat viselni, mert megváltoztam. Túl öreg vagyok, hogy ilyen ruhákat hordjak! A színpadon is elegánsabb és komolyabb ruhákat fogok viselni.

Három utolsó szó:
JW: Marilyn Manson őrült, agyafúrt és részeges, de én már csak így szeretem!
 

Az eredeti interjú itt olvasható:

Rock One Mag Issue 56 – The Rise and Fall of Twiggy Stardust (by Noemy Langlis) (July 2009) http://www.rockonemag.com/

Angol fordítás: http://basetendencies.com/press/RockOne56.html

Magyarra fordította: PHM.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.